Egy hét Portugáliában
2014. október 16. írta: .....Zsófi.....

Egy hét Portugáliában

Idén nyáron töltöttem el egy hetet Portugáliában, amit hamar ki is neveztem az egyik kedvenc országomnak. Hogy miért, az nem sokára kiderül.

Porto

Amikor este megérkeztem Portóba, az első épület, amit megláttam a metróból való kiszállás után, az egy kék csempedíszítéses templom volt. Már ekkor gondoltam, hogy ez a város biztos, hogy nagyon szép lehet. Következő napot teljes egészében a város felfedezésére szántam. Szinte nem látni olyan épületet, templomot, amin ne lenne valamilyen színes csempe burkolat. Az volt az érzésem, hogy nekem minden egyes épületet le kell fényképeznem, mert annyira különlegesek egytől egyig. Még a pályaudvar belső tere is csempével díszített. A város legszebb része a Douro-folyó jobboldali partszakasza a régi, színes házakkal és a folyó túloldalán, a két szintes hídon átkelve a Mosteiro da Serra do Pilar mellől nyíló panoráma.

Coimbra

Coimbra Porto és Lisszabon között helyezkedik el, és főleg az egyeteméről híres, ami az egyik legrégebbi Európában. Én is felkerestem az egyetemi épületet és a mellette lévő botanikus kertet is, ahol minden féle egzotikus növényeket lehet megcsodálni. Sétálgathatunk még bambuszerdőben is. Az egyetemi épületegyüttes leghíresebb tagja a könyvtár, ahol nagy értékű kódexeket és könyveket tárolnak. Ezen felül megtekinthető még a díszterem, a Szent Mihály kápolna a gyönyörű orgonával és a Kecske-torony.

Lisszabon

Lisszabon Portugália fővárosa. Lehet, hogy csak az elvárásaim voltak túl magasak, de nekem Lisszabon nem lett a kedvenc portugál városom, sőt inkább úgy fogalmazok, hogy egyáltalán nem voltam oda érte. Habár szép város, az tény, de eléggé koszos és büdös. Nagyon sok hajléktalan van az utcákon, akik kisdolguk esetén nem feltétlenül keresnek fel egy wc-t, ezért sokszor megcsaphatja az orrunkat a szag. A belvárosban nekem a vár környéke tetszett és a Bairro Alto negyed, a városon kívül pedig Belém, ami tisztább és nyugisabb is. Belémben található a Szent Jeromos-kolostor, ami pont zárva volt, amikor én ott jártam és a Belém-torony. Több féle múzeumot is be lehet járni, akit érdekel, például a hajózási múzeumot is. Nem mondom azt, hogy nem érdemes felkeresni Lisszabont, ha Portugáliában járunk, viszont nem érdemes túl sokat ott időzni.

Sintra

Sintra, ami legfőképp a kastélyairól híres, nincs messze Lisszabontól, a helyi vasút fél óra alatt kivisz. Biztos nagyon gyönyörűek belülről is a kastélyok, de hihetetlen drága mindet végig járni. A belépők 8-15 euró között mozogtak. Ha minden nevezetességbe be akar menni az ember, amik persze nincsenek közel egymáshoz, ami plusz ok a pénzlehúzásra a helyi buszosoknak, akkor minimum 50 eurót ott hagy az ember. Nekem erre nem volt pénzem, úgyhogy majd legközelebb, ha több pénzem lesz, körbejárom őket belülről is. Sintrától nincs messze a Cabo da Roca, ami a kontinentális Európa legnyugatibb pontja. Szép, sziklás partvonal, azt mindenképpen érdemes megnézni.

Algarve

Algarve Portugália legdélibb régiója, ami főleg az angol turisták kedvelt nyaralóhelye, amit nem is csodálok, mert eszméletlen gyönyörű partszakaszokat lehet ott találni, amiket a világ legszebb strandjai között emlegetnek. Habár én csak három éjszakát töltöttem el Lagosban, de mindenképpen vissza szeretnék még menni és több települést is végig járni. Érdemes elmenni Sagresbe is, ahol a helyiek a Cabo de São Vicente pontot a világ végének nevezik, mivel a felfedezések előtt úgy gondolták, hogy ott van a világ vége. Algarve szerintem a szezonon kívül a legjobb azoknak, akik szeretik a nyugis, tengerparti helyeket.

Összességében Portugáliát mindenkinek csak ajánlani tudom, mert a mellett, hogy egy gyönyörű ország és kedvesek az emberek, akik még angolul is elég jól beszélnek, kedvező áron juthatunk szálláshoz és az élelmiszerek ára is olcsó, továbbá elég jó a tömegközlekedés is.

Ha még olvasnátok több beszámolót is tőlem, akkor nézzétek meg a blogomat is!

Ha te is megosztanád az utazási élményeidet másokkal, akkor küldd el nekem a fényképes beszámolódat a hobbinkazutazasKUKACgmail.com címre!

A bejegyzés trackback címe:

https://hobbinkazutazas.blog.hu/api/trackback/id/tr526798433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása