Ezt a beszámolót egy a nevét elhallgatni kívánó, volt Erasmusos diáktól kaptam. :)

Na, igen. Velence, egy olyan hely, amilyen nincs más a világon. Egy vízre épült város, tele rejtélyes utcákkal, lehengerlő történetekkel és hadonászó barátságos olasz helyiekkel. Aminek a nevét mindenki halotta már és sokaknak az álma, hogy egyszer eljuthasson ide. Engem is vonzott, kíváncsi voltam rá, vajon milyen érzés is lehet az „utcáin” sétálni. Sokaktól hallottam beszámolókat róla, de az a tapasztalatom, ha valamit igazán átakarsz élni, azt igazi valójában szeretnéd ismerni akkor azt a saját szemeddel kell látnod, bármi legyen az. Mindenki másképp látja a világot. Ami neked egy csodás pillanat, melyre örökké emlékezni fogsz, az lehet másnak fel sem tűnik és elsiklik felette. Különbözőek vagyunk más beállítottságokkal ez nem hiba. No, ennyi lelki elég volt, pörögjön a Velence! :)

 Az egész egy hirtelen ötlet volt. Kint tanultam Olaszországban Erasmuson és 2 napom hirtelen szabad lett, így kaptam az alkalmon és vonatra pattanva, 2 ajándék vonatjeggyel, egy szál hátizsákkal elsuhantam Velencébe, 2 napra 1 éjszakára. Mivel Velence tök drága hely, nekem meg semmi pénzem nem volt ezért nem foglaltam szállást, majd el alszom valahol címszóval megoldom. Ez egyben szörnyű és meglepően jó döntések is bizonyult egyszerre. Majd a bejegyzés folyamán képet is kaptok róla miért. 

Az első dolog, amit az ember az állomásról kilépve meglát, az a Grand canal. Nagyon furcsa és durva látvány érzés egyszerre a saját szemeddel látni egy ilyen környezetet. A hangulat is valami egészen hihetetlen. Mivel itt non stop turista szezon van kb, ezért a hangulatot nagyban befolyásolja a turisták tömege, de ha találsz egy olyan csöndes helyet, mondjuk ahol a helyiek élnek akkor igazán áttudod érezni vajon milyen is lehet szó szerint egy karnyújtásnyira élni egy ilyen szép tengertől.

 Ahogy sétáltam a városban, engem igazán megviselt a sok turista. Az őket megcélzó éttermek, árusok végtelen sora. Inkább ezeket a helyeket, ha lehet kerültem, bár nem sok esély volt rá hisz kb pár „főút” van, ami összeköti az egészet és ha letérsz róluk akkor tuti zsákutcába jutsz egy idő után. Azonban a barangolásnak is megvannak a szépségei. Például ez!

Ez egy rezidencia övezete volt a helyieknek, ahol az emberek futkostak, kártyáztak, kutyát sétáltattak a velencei nyári napsütésben. Itt te is elmajszolnál egy szendvicset a sétát pihenve igaz? :)

Az egyik főcél, ami a fejemben volt, az nem volt más, mint látni Velencében a naplementét. Valamilyen oknál fogva engem kifejezetten vonz, mágikusan elbűvölve tudom bámulni perceken keresztül, anélkül hogy bármilyen gondolat is átfutna a fejemben. Csupán nézem, hogy milyen gyönyörű világban élünk és nem csinálok mást, mint gondtalanul üldögélve, a naplementében csodálkozva, hálát adok, hogy itt lehetek. Ilyen pillatokért érdemes utazni, amikor a saját szemeiddel látod meg azt, ami igazán gyönyörű számodra.

Most jön a kemény része. Éjszaka Velencében. Az elején az volt a terv hogy megpróbálom azt, hogy végigjárok mindent és nem próbálok aludni. De ennek az lett a vége, hogy kb már este kilencfele kidőltem az egész napos járás után. Így kerestem egy padot, amin pihenni akartam öt percet. Lehunytam a szemem, mondom magamba csak öt perc!  Egyszer csak arra riadok fel, hogy egy hajó megy el mellettem a lagúnában. Ránézek az időre és hitetlenkedve nézem, hogy eltelt 3 óra.  Hopp ez hosszú öt perc volt  :D. Na de legalább nem voltam olyan fáradt már, ergo uccu tovább! A jó hír hogy így nem lesz sok turista! Ez így is lett! 

Az este folyamán látogattam meg minden fontosabb látványosságot. Ha éppen úgy éreztem már, hogy nem megy tovább, akkor lehuppantam a legközelebbi padra és csináltam megint egy „5perces” alvást. Az este folyamán a turisták tömegei, eltűntek és szinte csak én voltam az utcákon. Hihetetlen király érzés volt. Olyan csak most csak neked pillanat. Na, ilyenkor azért gond nélkül átlehetett érezni a város hangulatát. :)

Remélem tetszett a beszámoló és ha részben is, de áttudtam adni azokból az érzésekből egy keveset amik a város  varázslatos utcáit járva merültek fel bennem. Végezetül a kedvenc képemet raknám be, ahol is annyira sima még a víz felszíne, hogy tükörként adja vissza a város szépségét.